Az elmúlt hétvége bővelkedett eseményekben. Doni, Titi, Zorró két kiállításon is szerepelt: 2010. május 22-én a CACIB-on, majd 24-én a Hungária Collie Sheltie Corgi Klub által Fekete Magda emlékére rendezett klubkiállításon - mindkettőt Komáromban tartották.

 

A szombati nap kimagasló dátum kennelünk életében: Kisalagi Adonis "Doni" osztályát nyerve HPJ címet szerzett, és így teljesítette a Hungária Junior Champion címhez szükséges feltételeket. Doni kirobbanó formában volt annak ellenére, hogy a tavaszi vedlés már látszott rajta. Felépítése, a rengeteg mozgás következtében kialakult remek izomzata, az ezúttal kiválóan sikerült "frizura" megtette a hatását a bírálatot végző Peggy E. M. Bailey (GB) bírónőre.

Zorro másodikként végzett Doni mögött, míg Titi negyedik helyezést kapott az összesen 29 nevezett collie közül.

Pünkösd hétfőn, május 24-én a klubkiállításon Ruth Wagner (Lux) bíráskodott. Ítélete szerint ezúttal is Doni volt a jobb: kitűnő 3 minősítést kapott, Zorro - akárcsak Titi - kitűnő 4 eredményt ért el a benevezett 54 collie között. Ezen a napon Titi és Zorro a kutyapárok között harmadik lett.
Titi
elnyerte a Kőakói Kennel (Harsányi Péter és Fekete Magda) által felajánlott Ch. Kőakói Georg Emlékkupát.

Kőakói Angel nagyon ígéretes minősítést kapott mindkét napon a kölyök osztályban.

Reméljük, hamarosan fényképekkel is kiegészíthetjük beszámolónkat.